2015-04-15_13h57_02-9.png

Információk a miskolci BOSCH-ról

A Robert Bosch GmbH leányvállalataként két önálló gazdasági társaság kezdete meg működését a 2000-es éven elején. A Robert Bosch Power Tool Kft. termékei között megtalálhatóak a Bosch zöld kéziszerszámok, illetve kerti szerszámok, melyek a Robert Bosch GmbH-n keresztül Európa szinte minden országába eljut. A miskolci gyár a Bosch legnagyobb európai kéziszerszám gyára, mely jelenleg 2000 munkatársat foglalkoztat. A növekedés a legyártott termékek számában is megfigyelhető, 2012-ben megvalósult az 50 milliomodik termék legyártása. A miskolci kéziszerszám gyár több újításnak is mintagyára a kontinensen. A termék stratégiáknak és az innovációnak köszönhetően új termékek kerültek piacra. Ezek között fontos helyen áll az KEO akkumulátoros gallyvágó kerti fűrész, amely a 2011-es PT innovációs díj első helyezését érte el, valamint angol „DIY Week” magazintól megkapta az év kerti szerszám díjat.
2008-2009-2010 egymás utáni 3 évben megkapta a Bosch Minőség díjat.
A Robert Bosch Power Tool Kft. a gyártás mellett különös figyelmet fordít a fejlesztésekre. 2006-ban új fejlesztési részleget épített a vállalat, ahol a kéziszerszámok fejlesztése az elsődleges cél. Jelenleg 120 mérnök dolgozik a gyárban, akik létszámát a Bosch folyamatosan növeli és várja az új kollégák jelentkezését.

2015-04-15_14h16_29-10.png2015-04-15_14h16_54-12.png

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft-t 2003 nyarán alapították. A vállalat első számú beszállítója számos autógyárnak és a leggyorsabban fejlődő gyárak egyike az elektromos meghajtások és indítómotorok üzletágban.
A 2004-ben épült első üzemben az indítómotorok, generátorok, relék, befúvómotorok, aktuátorok (légterelőlapát-állító motorok) gyártása zajlik. 2011-ben pedig elkészült az új csarnok, ahová folyamatosan új gyártósorok kerülnek telepítésre.
A folyamatos fejlődés eredményeképpen, mára több mint háromezer munkavállaló dolgozik azon, hogy a Miskolcon előállított autóelektromossági alkatrészek a legjobb minőségben és a leghatékonyabb módon jussanak el a felhasználókhoz. Az Európa összes országába, valamint Ausztráliába és az Egyesült Államokba is szállító gyár terméke a szintén Magyarországon fejlesztett Start-Stop üzemmódú indítómotor, illetve az E-Bike elektromos kerékpár meghajtás.

2015-04-15_14h30_15-14.png

Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2012-től folytat duális szakképzést az Andrássy Gyula Szakközépiskolával együttműködve, első körben a gyártósori gépbeállító, majd mechatronikai technikus szakirányon.

A Bosch csoport mindkét miskolci telephelye kiemelkedő teljesítményének köszönhetően mára világviszonylatban is az egyik legjelentősebb gyárak egyikévé vált.
Az McP gyár az elektromos szerszámgyártók világában a legnagyobb volumennel rendelkező telephely és referenciájává vált a magas színvonalú produktivitásnak és technológiának. Az RBHM gyár a leggyorsabban fejlődő gyárak egyike az elektromos meghajtások és indítómotorok üzletágban.
Célunk az, hogy folyamatosan továbbfejlesszük termékeinket, és ebben számítunk munkatársaink teljesítményére. Mélyen hiszünk az új generáció lehetőségeiben, akik innovációt és nyitott gondolkodású megoldási javaslatokat hoznak.

Szlogenünk, “Életre tervezve” azt az ambiciózus követelményt sugallja, amit kitűztünk magunk elé. “Életre tervezve”: azaz megbízható technológia, amelyet arra terveztek és gyártottak, hogy élete jó részén elkísérje az embert. A Bosch cégnél dolgozva Te is lehetőséget kaphatsz karriered építéséhez egy olyan ígéretes jövővel, amely során életed jó részén elkísérhetünk majd.